Segítheti életünket a hidrogénnel dúsított víz?
Életünk minősége
Életünk minőségét, a 35 év táján bekövetkező oxidó-redukciós változás, minden vonatkozásban befolyásolja! Nem véletlen, hogy ebben az időszakban szokták befejezni a versenysportot és váltani kevésbé energiaigényes mozgásokra. Pedig csak annyi történik, hogy a szervezetünk kevesebb antioxidást állít elő, mint amire szüksége lenne. Kevesebbet, mint amennyire az egyensúly, a harmónia fenntartásához szükségünk lenne és így szervezetünkben a szabadgyökök fokozatosan túlsúlyba kerülnek. Ezt a folyamatot hívjuk öregedésnek! Mindez az orvosi körökben ismert tény és egyben sok tudományos kutatás témája, hiszen mindenki szeretne hosszú egészséges életet élni!

A kutatások alapkérdése: vajon megállítható a test öregedése, vagy lassítható-e ez a folyamat?
Mai tudásunk szerint e folyamat lassítható és fontos felismernünk, hogy a tudatos antioxidáns bevitel nagy mértékben befolyásolja az életünk minőségét és az öregedés folyamatát. Hisz senkinek sem mindegy, hogy milyen minőségben éli meg a 40-es, 50-es, 60-as éveit, s milyen lesz az utolsó 10-20 éve! Képes lesz-e aktívan, gyógyszerek nélkül élni még 70-80 évesen is, vagy már a 40-es éveit követően egészségügyi problémák közt éli életét és gyógyszerekre, orvosi ellátásokra költi a pénzét.
Nagyon fontos, hogy antioxidáns bevitelünkkel ezt a folyamatot, nagymértékben befolyásolni tudjuk! A lényeg megértéséhez a szabadgyök hatás tisztázása szükséges.
Szabadgyökök
Ha a táplálékot az üzemanyaghoz és az oxigént a levegőhöz hasonlítjuk, akkor a szabadgyököket (oxidánsokat) értelmezhetjük úgy, mint az autók motorjai által termelt kipufogógázt. Az oxidáns (a szabadgyök) az üzemanyag elégése során keletkezik, ami a kipufogógázoknak felel meg. Úgy tudjuk, hogy az étel emésztése, majd az ATP, „az üzemanyag elégetése” révén a tüdőnkön keresztül belélegzett levegőnek körülbelül két százalékából képződik oxidáns (szabadgyök). De keletkeznek szabadgyökök az uv-, a röngen sugárzás, a kimerítő tréning, a méreganyagok, a dohányzás, a stressz, a gyógyszerek vagy a rádioaktív sugárzás hatására is.
A problémánk szabadgyökökkel kapcsolatban, hogy mind elektronokat lopnak a sejtjeinktől, s ha nincs meg a megfelelő antioxidáns töltöttségünk, akkor képesek áttörni a lizoszóma membránt, s a hisztamin kiszivárog. Áttörhetik a sejtmag membránt, megváltoztatva ezzel a DNS (genetikai) anyagát, vagy támadhatják belülről a sejtfalat, ami után a pusztító enzimek és a méreganyagok könnyen behatolhatnak a sejtekbe.
Az öregedési folyamat alapjában véve a szabadgyökök okozta sejt és a DNA pusztítása. A szabadgyökök másodpercenként kb. 100.000 támadást intéznek a szervezetünk, a sejtjeink ellen, és mind elektronokat akarnak rabolni! S ha nem rendelkezünk elegendő antioxidánssal, amik könnyebben átadják az elektronjaikat és ezzel védve a sejtjeinket, akkor a szabadgyökök közvetlenül a sejtjeinktől vonják el azokat.
Sajnos kevésbé ismert, hogy a szabadgyökök, a betegségek kialakulásában 80-90%-ban felelősek! Így közvetlenül hozzájárulnak az életstílushoz köthető betegségek: a cukorbetegség, impotencia, a HIV (Humán Immunhiányos Vírusbetegség), a szívbetegség, a reuma, a rák, az abnormális bélrendszeri erjedés, a kiszáradás, a krónikus hasmenés, a migrén, az emésztési zavarok, a magas vérnyomás, a túlsúly, a csontritkulás, a pikkelysömör, stb. kialakulásában.
Mi a megoldás?
Növelnünk szükséges az antioxidáns bevitelünket, hogy biztosítsuk szervezetünkben az optimális elektrontöltöttséget! Ez lehetséges a levegőből, ahol magas a levegő negatív iontartalma (elektrontartalma), így a tengerparton, vizes élőhelyeken, erdőben, eső után sétálva, stb., és lehetséges nyers zöldségek, gyümölcsök vagy a hidrogéndús víz fogyasztása révén.
A japán Prof. Hatana Gyazuki (Shitama Egyetem) mérései alapján, 1,5 liter aktív hidrogéndús víz elfogyasztása megfelel, 756 db banán vagy 516 db alma antioxidáns tartalmának. Ebből már látszik, hogy a hidrogéndús víz milyen különleges szerepet tölthet be az életünkben. Ma még kevésbé ismert, hogy a hidrogén az élet üzemanyaga és a legkisebb és a legaktívabb antioxidáns! Ezért különleges a hidrogénnel dúsított víz, amit sokan az élet vízének is mondanak!
Miért az élet vize a hidrogénnel dúsított víz?
Tyler LeBaron biokémikus, a Molecular Hydrogen Foundation igazgatója írja:
„2007-től több tudományos vizsgálat során is arra következtetésre jutottak, hogy a hidrogénnek elképesztő terápiás előnyei vannak. A hidrogén az első elem a periódusos rendszerben, erre vezethető vissza az összes többi elem. Amikor a hidrogén reakcióba került az oxigénnel, létrejön az életadó víz. A hidrogén igazából a földi élet egyik alapja. Minden sejtünk hidrogént éget el a működése során, és az így nyert energia működteti az életet (ezt írja le a szentgyörgyi-krebs ciklus). Manapság a hidrogénnel kapcsolatos kutatás ismét az élen jár, de most már a biomedikai és az öregedésgátló kutatásokban.
Már több mint 400 publikáció látott e témáról napvilágot, és ebből több mint 30 az embereken végzett klinikai vizsgálat alapján készült.
Megállapították: a molekuláris hidrogén lényegében az emberi test minden szervében terápiás hatást fejt ki, több mint 140 humán betegség esetén.”
„A kutatások szerint a szolubilizált (oldott) hidrogéngázt tartalmazó ivóvíz az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy hidrogénhez, antioxidánshoz juttassuk a testünket. Az sem mellékes, hogy ez a legrégebbi, legtermészetesebb módszer is. Sőt mi több, a Japán, mexikói és indiai helyeken a gyógyforrások legfrissebb vizsgálata után kimutatták, hogy ezek a vizek azért terápiásak, mert oldott hidrogéngázt tartalmaznak.”
Dr. Atsunori Nakao Okayama University Medical School:
“A hidrogéndús tiszta víz megakadályozza a metabolikus szindrómát, beleértve az elhízást, az inzulinrezisztenciát, a magas koleszterin szintet és a magas vérnyomást, csökkentve a szív- és érrendszeri betegségek és a 2. típusú cukorbetegség kockázatait.”

A hidrogénnel dúsított víz fogyasztásának előnyei:
- Élénkítő, antidepresszáns hatású, azonnal javítja a szervezet energiaállapotát!
- Azonnal átalakítja a szervezetben lévő toxikus hidroxilgyököket vízzé.
- Fenntartja a test saját természetes, optimális antioxidáns szintjét.
- Jó hatással van a sejtek közötti kommunikációra, a sejtek anyagcseréjére és a génexpresszióra is, ami gyulladás- és öregedésgátló, illetve az elhízás megelőzésében is nagy szerepe van.
- Bio-elektronikai szempontból olyan vér és testközeget hoz létre, amelyben a vírusok nem képesek szaporodni, így a vírusos és a gombás állapotok megszüntetésében is terápiás hatású!
- Nagyban segíti a test méregtelenítését, így az érrendszeri vagy a vese – máj problémáknál is nagyon hasznos segítség lehet.
A hidrogénnel dúsított víz fentiekben leírt hatása, tudományos kutatásokkal is alá van támasztva. A PubMed számos kutatást, illetve kísérletet végzett és hozott nyilvánosságra a hidrogénben gazdag vízzel kapcsolatban. Illetve a Molecular Hydrogen Institute-t is meglátogathatja, ha többet szeretne tudni ebben a témában. Jelentős és jó hírű kiadványok is, mint például a Journals Nature and Science is hoztak már le cikkeket a hidrogénben gazdag vízről és annak előnyeiről.
Klinikai vizsgálatok eredményei e témakörben:
- 1.) A szabad hidrogén (H2) képes a sejtek és szövetek védelmére, csökkenti a reaktív oxigén mennyiségét a szervezetben, mely az oxidatív károsodásért felel.(Irodalom /1)
- 2.) A fiatal sportolókkal végzett kísérlet során, a hidrogén-gazdag vizet fogyasztva csökkent a tejsav felhalmozódása a nehéz edzés során és csökkent az izomfáradtság is. (Irodalom /2)
- 3.) A hidrogénben gazdag víz jelentősen csökkentette a zsírmájat a 2-es típusú cukorbetegségben és az elhízásban szenvedő egereknél, pontosan úgy, ahogy a magas zsírtartalmú étrend által kialakult zsírmájban szenvedő egerek esetében. A glükóz, az inzulin és a triglicerid szintek is csökkentek az energia-anyagcsere stimulálásával. (Irodalom /3)
- 4.) Kettes típusú cukorbetegségben és glükóz toleranciában szenvedő betegek klinikai vizsgálata azt mutatta, hogy 8 hetes napi hidrogénben gazdag víz (900 ml) fogyasztása csökkentette a koleszterinszintet, normalizálta a glükóz toleranciát és a jobb inzulinrezisztenciát okozott a kezelt betegek többségében. (Irodalom /4)
- 5.) A legfrissebb alap- és klinikai kutatások azt mutatták, hogy a hidrogén fontos fiziológiai szabályozó tényező, amely antioxidáns, anti-inflámációs és anti-apoptotikus védő hatással rendelkezik a sejtekre és szervekre. A terápiás hidrogént különböző beadási módszerekkel alkalmazzák, ideértve a közvetlen belégzést, a vízben oldott hidrogén ivását és a hidrogénnel telített sóoldat befecskendezését. Nem túlzás azt állítani, hogy a hidrogén hatása a terápiás és a megelőző gyógyászatban a jövőben óriási lehet. (Irodalom /5)
- 6.) A legfrissebb bizonyítékok azt sugallják, hogy a molekuláris hidrogénnek terápiás értéke van a betegségeknél, amelyek gyulladást jelentenek. Feltételeztük, hogy a hidrogénben gazdag víz (HW) napi ivása megóvja a szív és az aorta allograft befogadóit a gyulladással összefüggő károsodástól. Az Mg-HW vagy Bu-HW ivás rendkívül hatékonyan meghosszabbította a szívszövet túlélését és csökkentette az intim hiperplázist az átültetett aortákban, összehasonlítva az RW vagy DW kezelt graftumokkal. Ezenkívül a T-sejtek szaporodását szignifikánsan gátolták hidrogén jelenlétében in vitro, amit az interleukin-2 és az interferon-c kevesebb termelése kísért. A hidrogénkezeléshez a megnövekedett graft ATP szint és az enzimek fokozott aktivitása társult a mitokondriális légúti láncban. Az ivóvíz meghosszabbítja a szív allograft túlélését és csökkenti az aorta allograft intim hiperpláziáját. (Irodalom /6)
- 7.) A belélegzett hidrogéngáz antioxidáns és gyulladásgátló hatást fejt ki a patkányok bélátültetésében. Itt megvizsgáltuk, hogy az ex vivo donorszervek oldott hidrogénnel történő kezelése megakadályozza-e a bél graft károsodását. Az ischaemia-reperfúziós károsodás korai szakaszában a hidrogénnel dúsított oldat szignifikánsan megőrizte a nyálkahártya graft morfológiáját, csökkentette a graft malondialdehid szintet, amely jelentős redukciós potenciált mutatott, és tompította a gyulladás előtti molekuláris válaszokat (korai növekedési válaszgén [EGR-1], interleukin [IL] -6 , IL-1ß és indukálható salétrom-oxid-szintáz) a reperfundált bél graft muscularis-ban. Az ischaemia-reperfúziós sérülés késői szakaszában a keringő IL-6 fehérje- és laktát-dehidrogenáz-szintek jelentősen javultak az SITxH2 állatokban, melyeket in vivo folyékony gasztrointesztinális tranzit és a krómozott acélgolyók reszekciós szilárd gyomor ürítésének kedvező funkcionális kimenetele váltott ki, és az in vitro muszkarin jejunalis kontraktilitás transzplantáció utáni szuppressziójának megelőzése. A graftmegőrzés javulását tükrözve a graftok hidrogén előtöltése 41% -ról 80% -ra növelte a recipiens túlélési arányát. A graft előtöltése hidrogénnel kiváló morfológiai és funkcionális védettséget mutatott a rágcsálók bélátültetésében, végül megkönnyítve a recipiens túlélését. Az antioxidáns kapacitás és a muscularis heme oxigenáz-1 felszabályozása lehetséges védő mechanizmusok. (Irodalom /7)
- 8.) A hidrogénben gazdag víz egerek esetében visszaállította az agysejtek természetes növekedését. Mivel az antidepresszánsok felnőtt korban megnövelik a neurogenezis esélyét, ezért a hidrogénes vizet még a depresszió és egyéb mentális betegségek kezelésekor is alkalmazhatják majd. (Irodalom /8)
Budapest 2022 December 30.
Dr. Simon László
c. egyetemi docens
-
Lourdes HS-71 hidrogénnel dúsító készülék299.000Ft
-
H2-gO hidrogénnel dúsító készülék85.900Ft
Irodalom:
- 1
Ohsawa I, Ishikawa M, Takahashi K, Watanabe M, Nishimaki K, Yamagata K, Katsura K, Katayama Y, Asoh S, Ohta S.:
Hydrogen acts as a therapeutic antioxidant by selectively reducing cytotoxic oxygen radicals.
Nat Med. 2007 Jun;13(6):688-94. Epub 2007 May 7.
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/17486089
- 2
Kosuke Aoki, Atsunori Nakao, Takako Adachi, Yasushi Matsui, Shumpei Miyakawa:
Pilot study: Effects of drinking hydrogen-rich water on muscle fatigue caused by acute exercise in elite athletes
Published online 2012 Jul 12. doi: 10.1186/2045-9912-2-12
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3395574/
- 3
Kamimura N, Nishimaki K, Ohsawa I, Ohta S.:
Molecular hydrogen improves obesity and diabetes by inducing hepatic FGF21 and stimulating energy metabolism in db/db mice.
Obesity (Silver Spring). 2011 Jul;19(7):1396-403. doi: 10.1038/oby.2011.6. Epub 2011 Feb 3.
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/21293445)
- 4
Kajiyama S, Hasegawa G, Asano M, Hosoda H, Fukui M, Nakamura N, Kitawaki J, Imai S, Nakano K, Ohta M, Adachi T, Obayashi H, Yoshikawa T.:
Supplementation of hydrogen-rich water improves lipid and glucose metabolism in patients with type 2 diabetes or impaired glucose tolerance.
Nutr Res. 2008 Mar;28(3):137-43. doi: 10.1016/j.nutres.2008.01.008.
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/19083400
- 5
Chien-Sheng Huang, Tomohiro Kawamura, Yoshiya Toyoda & Atsunori Nakao:
Recent advances in hydrogen research as a therapeutic medical gas
Free Raical Research, September 2010; 44(9): Informa Healthcare; page: 971
- 6
Kentaro Noda, Yugo Tanaka, Norihisa Shigemura, Tomohiro Kawamura, Yinna Wang, Kosuke Masutani, Xuejun Sun, Yoshiya Toyoda, Christian A. Bermudez and Atsunori Nakao:
Hydrogen-supplemented drinking water protects cardiac allografts from inflammation-associated deterioration
Transplan International ISSN 0934-0874; Hydrogen water preserves cardiac/aortic allografts page 1
- 7
Bettina M. Buchholz, Kosuke Masutani, Tomohiro Kawamura, Ximei Peng, Yoshiya Toyoda, Timothy R. Billiar, Anthony J. Bauer, and Atsunori Nakao:
Hydrogen-Enriched Preservation Protects the Isogeneic Intestinal Graft and Amends Recipient Gastric Function During Transplantation
Basic and Experimental Research; Trasnplantation; Volume 92, Number 9, November 15, 2011; page: 985
- 8
Nagata K, Nakashima-Kamimura N, Mikami T, Ohsawa I, Ohta S.:
Consumption of molecular hydrogen prevents the stress-induced impairments in hippocampus-dependent learning tasks during chronic physical restraint in mice.
Neuropsychopharmacology. 2009 Jan;34(2):501-8. doi: 10.1038/npp.2008.95. Epub 2008 Jun 18.
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/18563058