Töltsük fel szervezetünket vitális anyagokkal!

Egészségprogram

Genetikai állományunkat tekintve valamennyien képesek lennénk több, mint 100 évig élni. A várható élettartamot és a genetikát kutató szakértők azt mondják, hogy minden egyes ember 100 évnél is tovább tudna élni. Ha ezt a kort mégsem érjük el, az egyedül azt jelenti, hogy – egyszerűen fogalmazva – a rossz dolgokból túl sokat, a jókból pedig túl keveset tettünk meg.

Dr. Wallach kutatásai igazolták: „az évek során több mint 454 különböző állatfajon 17.500 boncolást végeztem el, ezen kívül összehasonlításképp 3.000 emberen is végeztem boncolást. A tanulság számomra alapvetően újszerű és egyben előremutató is volt: minden természetes halállal meghalt állatnál és embernél jelentős tápanyaghiány-jelenség volt megfigyelhető. Ez azt jelenti, hogy valamennyi felboncolt testben kimutatható volt valamely tápanyag halálos mértékű hiánya.”

Kanadai kutatások mutatták ki, mi lett az intenzív, a nagyüzemi termelés eredménye. Nagyon leegyszerűsítve: míg 30-40 évvel korábban, egyetlen alma elfogyasztása tartalmazta egy ember napi nyomelem szükségletét, addig ma mindehhez kb. 22-25 darab almát kellene elfogyasztanunk, de nem biztos, hogy elérnénk vele a célt! Szervezetünk, sejtjeink éhesek, de valószínű, hogy nem fogunk 22 darab almát vagy ennek megfelelő mennyiségű gyümölcsöt elfogyasztani.

Pedig egészségünk a sejtjeinknél kezdődik. Testünk több mint 100 billió sejtje nap mint nap regenerálódik vagy újra cserélődik. E folyamat, továbbá testünk általános fenntartása, felemészti sejtjeink létfontosságú vitálanyag-tartalékait. Ha egyoldalú táplálkozásunkhoz a stressz vagy a környezeti, fizikai megterhelés is hozzáadódik, akkor a tartalékaink hamar kimerülnek. Ha szervezetünk nincs azonnal feltöltve, hiány lép fel. A törékeny körmök, a fénytelen, töredezett haj, a sápadt bőr közismert jelei a hiánynak, az allergiának vagy az anyagcsere- és emésztési zavaroknak. A fizikai levertség utalhat betegségekre, és arra figyelmeztet, hogy figyeljünk testünk jelzéseire, és tegyünk annak érdekében, hogy „jobb értékekkel” töltsük fel szervezetünk raktárait.

Mi több visszatöltési módot is kínálunk Önnek! Bemutatjuk az algákat mint a vitális anyagok teljes tárházát, és a Vemma táplálék-kiegészítőt, ami esszenciális sejttáplálék. Tekintse meg táplálék-kiegészítőink széles választékát!

Egészségünket csak egészséges sejtekkel érhetjük el! Tegyen Ön is az egészségéért!

AZ ÉLET ÜZEMANYAGA A HIDROGÉN!

AZ ÉLET ÜZEMANYAGA A HIDROGÉN!

Sejtjeinkben 2 grammnyi H2-nek H2O-vá válása, oxidációja, 68 000 kalóriát szolgáltat, ami egyike az energiában leggazdagabb reakcióknak. Természetesen a hidrogén nem egyesül rögtön az oxigénnel, mert az egyszerre nagyon sok energiát szolgáltatna, hanem a sejt a hidrogén energiáját lépésről lépésre, a különböző reakciói során szabadítja fel, úgy, hogy az számára optimálisan felhasználható legyen. Ezt a folyamatot

Hogyan előzhetjük meg a betegségek több mint 50%-át? Öntsünk tiszta vizet a pohárba!

Hogyan előzhetjük meg a betegségek több mint 50%-át?...

A betegségek megelőzése tiszta vízzel kezdődik. A legtöbb ember ivóvízként ma csapvizet vagy ásványvizet fogyaszt. Sajnos nem ismert, hogy az elfogyasztott víz vegyi szennyezettsége, magas ásványi anyag tartalma, milyen mértékben játszik közre a magyarok rossz egészségi állapotában. Pasteur korábban úgy fogalmazott: „betegségeink 90%-át megisszuk”. Sokan gondolják, ma jobb a helyzet, pedig a WHO friss jelentése

Ezért a hidrogén az élet üzemanyaga!

Ezért a hidrogén az élet üzemanyaga!

A hidrogén a legkisebb és a leghatékonyabb antioxidáns, ami a sejtek anyagcserélődése során keletkező szabadgyököket hatástalanítja. De mik is azok a szabadgyökök? A szabadgyökök sejtszinten több célpontot is támadnak, mint például a sejthártyát, a proteineket és a nukleinsavakat, ezáltal szerkezeti károsodást okozhatnak a sejt DNS-ében. Ma még kevéssé ismert, hogy a szabadgyökök okozói lehetnek a

Hogyan védekezhetünk a COVID-19 vírussal, vagy bármilyen más fertőzéssel szemben?

Hogyan védekezhetünk a COVID-19 vírussal, vagy...

Egy angol virológus professzor azt nyilatkozta a magyar televízióban: „Várhatóan a népességünk 70%-a lehet érintett COVID-19-el kapcsolatosan (vagyis elkaphatja a vírust), a fertőzöttek egyharmada várhatóan ezt észre sem veszi, a másik egyharmada enyhe lefolyású megfázásként éli át, és csak a maradék egyharmad lesz beteg. 3-5%-uk bele is halhat.” Mi a megoldás? Mit tehetek? Mi az

Tiszta Víz Üzletház

Egészségünk alapjai

Minden betegség a test, a szellem és a lélek harmóniahiányát jelzi. Figyelmeztet, hogy valamit elrontottunk, valamit rosszul csinálunk. A POZITÍV szellemiség, a jókedv, az elengedettség segít a gyógyulásban, míg a düh, a megbocsátásra való képtelenség, valamint az elkeseredettség szervezetünket stresszel teli, savas környezetté teszi. Tanuljunk meg szeretetteljes, megbocsátó lelkületű emberré válni! Tanuljunk meg lazítani, és élvezni az

Tiszta Víz Üzletház

Dobjuk ki felesleges kilóinkat, és éljünk...

Ismerjük fel: az elhízás „halálos barát”! Ha a szervezetünk működése szerint állítjuk össze táplálkozási tervünket, akkor ez a terv hozza el számunkra az igazi előnyt, hogy önmagunk döntünk a saját kilóinkról! Ha reggel, öltözködés közben már annyira szorít kedvenc nadrágunk, hogy kényelmetlen, rögtön elhatározzuk: most aztán lefogyok! Holnaptól fogyókúra! Majd elkezdjük. Az elején úgy látszik, sikerül keményen visszafogni magunkat

Tiszta Víz Üzletház

Aludd magad karcsúra!

Ajánlott gyakorlati lépések   Ma még kevesen tudjuk, hogy a szénhidrátok úgy viselkednek, mint egy zsír-mágnes. Bár fontos energiaszolgáltatók, de veszélyesek lehetnek, mert megkötik a zsírt, és megszakítják a zsírégető folyamatot. Ételeinkből a szénhidrátok: Gyümölcs, gabona, rizs, burgonya, tésztafélék, péktermékek, cukor, édes élelmiszerek, gyümölcslevek, édes italok, limonádék. Ha tehát szénhidrátot eszünk, az létrehozza az inzulint, ami

Tiszta Víz Üzletház

Szabaduljunk meg a súlyfeleslegünktől!

Biztos hallotta már, hogy szervezetünk egy 30-40.000 évvel korábbi programra van beállítva. Ekkor még 20-30 km-nyi mozgás volt a napi tervünk, és nem ismertük a szénhidrátokat. Ma már egy kicsit más a helyzet. Ennek tükrében összefoglaljuk mik korunk legnagyobb problémái: a kevés alvás, a kevés mozgás, az alacsony értékű élelmiszerek, az alkohol és nikotin, a stressz. A következményei: hazánkban

Tiszta Víz Üzletház

Töltsük fel szervezetünket vitális anyagokkal!

Genetikai állományunkat tekintve valamennyien képesek lennénk több, mint 100 évig élni. A várható élettartamot és a genetikát kutató szakértők azt mondják, hogy minden egyes ember 100 évnél is tovább tudna élni. Ha ezt a kort mégsem érjük el, az egyedül azt jelenti, hogy – egyszerűen fogalmazva – a rossz dolgokból túl sokat, a jókból pedig

Tiszta Víz Üzletház

Állítsuk helyre szervezetünk sav-lúg egyensúlyát!

Sav-lúg háztartásunkat a savak és lúgok összjátéka határozza meg. Ezek váltakozó ritmusban áradnak keresztül az ember szervezetében. A magzat kilenc hónapon keresztül a mama lúgos magzatvízében fekszik, ahol a pH-érték 8 felett van. A felnőtt ember a vérének 7.37-től 7.45-ig terjedő pH-értékének köszönhetően alapvetően lúgos (bázisos) élőlénynek számít. Ez a sav-lúg háztartás, mint egy szigorú könyvvizsgáló,

Tiszta Víz Üzletház

Méregtelenítsük hatékonyan szervezetünket!

Napi problémánk, hogy kevés és rossz minőségű vizet iszunk! A legtermészetesebb tisztító eszközünk, legfőbb táplálékunk a víz. A felnőtt ember szervezetének 2/3-a vízből áll. Nap mint nap rengeteg vizet veszítünk természetes úton (főleg nyáron), és ezt ivással tudjuk pótolni, de korántsem mindegy, hogy milyen folyadékkal. A szénsavas üdítők, a cukrozott gyümölcsitalok, a kávé mind-mind olyan italok,

Tiszta Víz Üzletház

Szeretne Ön egészségesen élni?

Szervezetünket ne csak tápláljuk, hanem méregtelenítsük is, azaz takarítsuk ki! Ez csak megfelelő minőségű és mennyiségű, alacsony ásványianyag-tartalmú, „tiszta vízzel” lehetséges. Az alacsony ásványianyag-tartalmú, tiszta víz egyrészt a tápanyagok szállítását, másrészt a méregtelenítést is hatékonyabbá teheti. A jobb áramlás, a hatékonyabb salakanyag-eltávolítás egészségesebb sejteket és jobb immunrendszert eredményez. Zárójelben jegyzem meg: sejtjeink az ozmózis-elv alapján dolgoznak. Ha

Kérdésed van? Tedd fel itt!

Tiszta Víz Üzletház Víztisztító-Szervíz Kft.

Infovonal/Szerviz elérhetőségek:

A Tiszta Víz Üzletház nyitvatartása:

H-K-Cs: 8:00-16:00
Szerda: 8:00-18:00
Péntek: 7:00-15:00

Megközelíthetőség:

A 3-as metróval a Árpád híd megállóig, majd egy 1 perces sétával a centrum felé, majd a második sarok – a Duna oldalán – a Váci út 108. (a Váci út és Zsilip utca sarok). Bármilyen irányból a Róbert Károly krt. – Váci út kereszteződéséig, majd gyalog a centrum felé és a második sarok – a Duna oldalán – a Váci út 108.

Parkolási információk:

Az üzlet környezetében csak fizetős parkolás lehetséges. Parkolási időszak: 08:00 – 20:00 között. Javasolt parkolási területek: Zsilip utca, Árbóc utca, Visegrádi utca, Süllő utca, Váci út páros oldal.

Rólunk:

Cégünk 2008 óta foglalkozik ipari és lakossági vízkezelő és víztisztító berendezések értékesítésével és szervizelésével. Szervizhálózatunk országos lefedettségű, megbízható és rugalmas, folyamatos az alkatrészellátásunk. Kiemelkedően magas, akár 7 év garanciával értékesítjük berendezéseinket. Minden általunk beüzemelt víztisztító berendezést ellátunk vízszivárgás érzékelő, elzáró szeleppel, aminek köszönhetően teljesen biztonságos, szivárgásmentes a készülék használata. A beszerelt berendezések szervizelési igényét folyamatosan nyomon követjük és automatikusan jelentkezünk amikor esedékessé válik. Berendezéseink mind kiváló minőségűek és rendelkeznek az összes szükséges engedéllyel.