Mi köze van egy teknősnek egy korty vízhez, amit épp megiszik?

Blog

Képzeljen el egy környezetvédelmi szakértőt a kenyai tengerparton állva, ahol a szél lágyan és melegen simogatva érinti a bőrét, miközben ő savanyú képet vág, mivel épp egy teknőst enged vissza a vízbe.

Három hétig küzdött a teknős életéért, ami során hashajtókkal próbálta meg megszabadítani a gyomrában található hatalmas mennyiségű műanyagtól.

Tévedésből ette meg.

A teknős lassan, de biztosan visszatér a környezetbe, ahol eddig élt. Ekkor a szakértő még egy pillanatra visszanéz.

Azon a helyen, ahol a teknős eltűnt, egy gyereket vél felfedezni. Aki épp egy nagyot kortyol a kezében tartott üdítős flakonból; majd egy gyors de biztos mozdulattal a háta mögé dobja a palackot, mely a homokos parton landol és vonalait a víz lassan elkezdi mosni.

 

A környezetvédelmi szakértőt Roger Harrabinnak hívják. A BBC környezetvédelmi szakértője. Történetét az óceánokba kerülő műanyagokkal kapcsolatos válságtanácskozáson (OPCS) adta elő.

Méghozzá elkeseredetten.

 

 

Sajnálatos, ami a teknőssel történt, de ez valóban ennyire komoly gond lenne?

 

A műanyagszennyezés globális szintű környezeti probléma, hasonlóan az éghajlatváltozáshoz vagy a biodiverzitás csökkenéséhez.

Mégis jóval kevesebbet tudunk róla, magyar szakirodalom is kevés van. Az évi több millió tonna műanyaghulladéknak, mely a tengerekbe, óceánokba kerül; óriási pusztítást végez. Az óceáni áramlatok összesen öt hatalmas, egyenként több 100 ezer km2 kiterjedésű hulladékfoltot hoztak létre a Csendes-, az Atlanti- és az Indiai-óceánon.

 

  • a műanyag évtizedek, évszázadok alatt sem bomlik le (maximum felaprózódik és felhalmozódik az óceánok közepén)
  • a tengerpartokon, a szigetek partjain és a táplálékláncban végzi alattomos és pusztító munkáját

 

Gubek István (ELTE Humánökológia MA) által készített tanulmányból az is kiderül,  hogy ezek a mikrométeres műanyag szemcsék felületükön megkötik a kis koncentrációban jelen lévő mérgező szerves ipari szennyezőanyagokat.

Ennek veszélye, hogy feldúsulva jutnak az élőlények szervezetébe, és legvégül belénk az emberbe. A műanyagszennyezés elősegíti az invazívvá váló fajok terjedését, ami a kevéssé ellenálló, helyi fajok eltűnéséhez vezethet.

 

 

 

2050-re több műanyag lesz a tengerben, mint hal – hacsak nem teszünk mindannyian ellene valamit

A műanyaghulladék a szárazföldön keletkezik, és mi tehetünk róla.  A nem megfelelő hulladékkezelés és újrahasznosítás miatt viszont az óceánokba kerül.

A tengeri madarak így gyakorta műanyag kupakoktól, nyomtatópatronoktól pusztulnak el. A nagyobb műanyagdaraboknál is komolyabb problémát jelentenek a mikroműanyagok: a zacskókat, és különböző hulladékot a nap sugarai apró részecskékre bontják, un. mikroműanyagokra.

Lehetetlenség őket kihalászni.

Kevesebb műanyagelőállítással és használattal azonban mindannyian tehetünk a környezetvédelemért. Elég, ha nejlon helyett pamutszatyrot használunk, vagy a karton vizek helyett magunk állítjuk elő a vizet saját otthonunkban.

 

 

Milyen előnyökkel bír a víztisztítóberendezések által, az otthonában előállított víz?

 

Nem kell tartania a szervetlen ásványi sók mennyiségétől sem, ami sokszor a palackozott vizekben nagyobb mennyiségben található meg, de csak kis mennyiségben tudja felhasználni a szervezetünk. Lerakódásuk azonban epe-és vesekő kialakulását segíti elő.

 

  • Konyhapultba építhető automata víztisztítók rendkívül dizájnosak, ezért esztétikai elvárásainak sem fog keresztbe tenni. A mosogatón a régi csap mellett csak egy exkluzív csap látszik majd, amelyből a méregtelenítésünket segítő, kristálytiszta vizet kapjuk.
  • Egyszeri vásárlást jelentenek csupán, a havi többszöri hipermarketbe járogatás helyett. Így hosszútávra bebiztosíthatja a család számára az egészségesebb és biztonságosabb vízivást.

 

(Félévenkénti szűrőcserében, a készülék felülvizsgálatában, a vízminőség ellenőrzésében is segítünk. Üzletünkben, képviseleteinknél ingyen ellenőrizzük készüléke vízminőségét!)

 

  • Hatásos eszköz, ha nem szeretné alábbhagyni a minőséget a mindennapi vízivás tekintetében.
  • Kényelmes lépés annak érdekében, hogy Ön is tehessen valamit a környezetvédelem ügyében. Játszi könnyedséggel tehet Ön is a műanyagszennyezés ellen.

 

 

Tudjon meg többet a víztisztító berendezésről itt. Tegyen a műanyagszennyezés ellen, miközben biztosítja a tiszta vízhez való jutást önmagának és szeretteinek is.

Hogyan előzhetjük meg a betegségek több mint 50%-át? Öntsünk tiszta vizet a pohárba!

Hogyan előzhetjük meg a betegségek több mint 50%-át?...

A betegségek megelőzése tiszta vízzel kezdődik. A legtöbb ember ivóvízként ma csapvizet vagy ásványvizet fogyaszt. Sajnos nem ismert, hogy az elfogyasztott víz vegyi szennyezettsége, magas ásványi anyag tartalma, milyen mértékben játszik közre a magyarok rossz egészségi állapotában. Az ENSZ tanulmánya szerint 2040-re a Föld népességének fele szenved majd vízhiánytól, ami elsősorban az egészséges, iható víz

Ezért a hidrogén az élet üzemanyaga!

Ezért a hidrogén az élet üzemanyaga!

Dióhéjban, a hidrogénes víz fogyasztása egészségi állapotunkra és a vitalitásunkra is egyaránt jó hatással van. Lassítja az öregedési folyamatokat és méregtelenít. Közérzetünk és testünk illata is feljavul. Kiváló, új lehetőségként szolgál a hosszú, teljes élet, a fiatalság és az egészség elérésére. Amint tudatában vagyunk a fentieknek, felmerül a kérdés, hogy eddig miért nem hallottunk vagy

Hogyan védekezhetünk a COVID-19 vírussal, vagy bármilyen más fertőzéssel szemben?

Hogyan védekezhetünk a COVID-19 vírussal, vagy...

Egy angol virológus professzor azt nyilatkozta a magyar televízióban: „Várhatóan a népességünk 70%-a lehet érintett COVID-19-el kapcsolatosan (vagyis elkaphatja a vírust), a fertőzöttek egyharmada várhatóan ezt észre sem veszi, a másik egyharmada enyhe lefolyású megfázásként éli át, és csak a maradék egyharmad lesz beteg. 3-5%-uk bele is halhat.” Mi a megoldás? Mit tehetek? Mi az

Az éltető víz titkai

Az éltető víz titkai

Az életünket segítő, az egészséges, tiszta víz titkai Napjainkban egy új világ van születőben, amelyben a kvantumfizika új ismere­tei, eredményei fokozatosan alakítják át nézőpontjainkat. Azonban amíg vívmányait, a TV-t, a mobiltelefont, a lézert, a számítógépet vagy az orvosdiagnosztikai berendezéseket (a CT-t, az MRI-t, a SPECT-t) már használjuk, addig sokak számára ez az újfajta látásmód, újszerű

A víz és a gazdája

A víz és a gazdája

„A legfontosabb amit az olvasó ebben a könyvben talál, az egy reményteljes üzenet arról, hogy a jelenlegi világméretű – sokszor megoldhatatlannak beállított – vízproblémákra igenis van megoldás. Ez nem utópia, ez tudományos kutatásokkal és tapasztalatokkal igazolhatóan járható út. Kedves olvasó! Add a kezed, és nagy szeretettel olyan ajtó elé vezetlek, amely egy fenntartható világra nyílik.

Vízkezelési technológiák

Vízkezelési technológiák

Vízkezelési technológiák   A vízkezelési eljárásoknak számtalan típusa ismert. Beszélhetünk fizikai-, kémiai-, biológiai és ezek ötvözetét alkalmazó vízkezelési technológiákról. Az ivóvizeink szűrésére, tisztítására mely módszereket alkalmazza az általunk használt vízkezelő technológia? Mennyire hatékony eljárás? Ennek járunk ez alkalommal utána.   A vízkezelési eljárást azért alkalmazzák, hogy biztosítsák azokat a minőségi követelményeket, amit az adott vízhasználat

A vízszűrő kancsó működése

A vízszűrő kancsó működése

A vízszűrő kancsó működése   A legelterjedtebb ivóvíztisztítási módszer napjainkban a vízszűrő kancsó használata. Nagyon jó megoldásokat rejt magában, megvannak az előnyei. De ugyanígy hátrányokról is beszélhetünk, ha megnézzük a vízszűrő kancsó működését.   A vízszűrő kancsó működése   Sok fiatal és környezettudatos vállalat keres megoldást arra, hogy a cég alkalmazottai hogyan csökkentenék a megvásárolt

Milyen vízszűrőt vegyek?

Milyen vízszűrőt vegyek?

Milyen vízszűrőt vegyek?   Mindenki, aki vízszűrőt vagy víztisztítót szeretne venni, előtte alaposan utánajár a kérdésnek, hogy melyik készülék számára a legelőnyösebb. Az egyes típusok leírásai rengeteg információt tartalmaznak, amit laikusok nem biztos, hogy azonnal ki tudnak bogozni. Mai bejegyzésünk témája segít eligazodni abban, hogy milyen vízszűrőt érdemes beszerezni.   Milyen előnyökkel jár egy vízszűrő

A polifoszfát élettani hatása

A polifoszfát élettani hatása

A polifoszfát élettani hatása   A vegyszeres lerakódásgátlók közé tartozó, foszfát alapú vegyszer a polifoszfát. Használata során burkot képez a kalcium és magnézium ionok köré, így nem rakódnak le a vízvezetékekben vagy a vízvezetékek kimeneti nyílásain, nem tud vízkövesedni a rendszer. A polifoszfát élettani hatásai ma vita tárgyát képzik a tudatos vásárlók körében, mi is

Mekkora a hálózati víznyomás értéke?

Mekkora a hálózati víznyomás értéke?

Mekkora a hálózati víznyomás értéke?   Arról, hogy mekkora a hálózati víznyomás értéke, azért kell beszélni, mert ha hálózati víztisztító berendezést szeretnénk beszereltetni, a vásárlás folyamán az egyik első kérdés az lesz, hogy mekkora víznyomáshoz szeretnénk vásárolni a szűrőt. De sokunknak fogalmunk nincs arról, hogy mi a víznyomás, vagy hol lehet utánakérdezni, hogy mekkora a

Központi és egyéb vízlágyító, víztisztító berendezések

Központi és egyéb vízlágyító, víztisztító...

Központi és egyéb vízlágyító, víztisztító berendezések   Amikor vásárolunk egy új házat, vagy épp építtetünk, mindenképp szeretnénk hosszú távú megoldásokat a házban található berendezések működéséhez, a jövőbeli energiafelhasználás csökkentéséhez, végül, de nem utolsó sorban az egészségünk megőrzéséhez és háztartási gépeink élettartamának növeléséhez. Ennek érdekében érdemes beszereltetni központi vízlágyítót, illetve akár egyéb, kisebb víztisztító készülékeket. Elmondjuk,

Milyen hatással van a vízkő az emberi szervezetre?

Milyen hatással van a vízkő az emberi szervezetre?

Milyen hatással van a vízkő az emberi szervezetre?   Azt már tudjuk, hogy ha vízkövesedik a vízforralónk, hogyan szabaduljunk meg a problémától. Évszázadok óta hatásos fegyver a vízkövesedésre a citrom, az ecet, de napjaink innovációja, a vízlágyító eszközök lehetővé teszik, hogy ennél sokkal hatékonyabban óvjuk meg dolgainkat a vízkő okozta károktól. De felmerülhet a kérdés,

A 7-es jelzésű műanyag átka – minden nap találkozhat vele a szervezete

A 7-es jelzésű műanyag átka – minden nap találkozhat...

Ha a műanyagtárolók oldalát, a gyümölcslevek és szószok dobozát, a flakonok alját és ivókulacsokat veszi górcső alá, bizonyára feltűnik néhány jelzés. A PET-palackok jelzései felett gyakorta elsiklunk, miközben minden egyes korty folyadék önmagunk mérgezésére rakhatja rá a gyújtást. A hetes számmal jelölt műanyagok csoportja a rejtélyes műanyagcsoport, mivel pontosan nem lehet meghatározni, hogy milyen alkotóelemekből

Mi köze van egy teknősnek egy korty vízhez, amit épp megiszik?

Mi köze van egy teknősnek egy korty vízhez, amit épp...

Képzeljen el egy környezetvédelmi szakértőt a kenyai tengerparton állva, ahol a szél lágyan és melegen simogatva érinti a bőrét, miközben ő savanyú képet vág, mivel épp egy teknőst enged vissza a vízbe. Három hétig küzdött a teknős életéért, ami során hashajtókkal próbálta meg megszabadítani a gyomrában található hatalmas mennyiségű műanyagtól. Tévedésből ette meg. A teknős

Desztillált víz készítése

Desztillált víz készítése

Desztillált víz készítése   Iskolai tanulmányainkból talán sokunknak rémlik, hogy tanultunk a desztillált víz készítéséről. De emlékszünk-e a pontos folyamatokra, eszközökre? Ugye, hogy csak homályosan? Rosszabb esetben semmire sem.   Mivel a desztillált víz az egyik legegészségesebb ivóvíz típus, ezúton szeretnénk egy kicsit kitérni a lejátszódó kémiai folyamatokra, valamint arra, hogy vajon van-e gyorsabb és

Milyen vízlágyítót vegyek?

Milyen vízlágyítót vegyek?

Milyen vízlágyítót vegyek?   A vízlágyító készülék kiválasztása nagyon fontos lépés. Ezzel határozzuk meg az egész otthonunk számára, hogy a vizesblokkokban található eszközeink mennyi ideig fognak minket szolgálni. Ehhez nem kell nagy ördöngösség, csupán csak arra a kérdésre kell választ adnia egy témában jártas weboldalnak, hogy milyen vízlágyítót vegyek?   Mitől fog függeni, hogy milyen

Tiszta Víz Üzletház

A vízlágyító só összetétele

A vízlágyító só összetétele   Arról korábbi cikkünkben már írtunk, hogy miért szükséges a csapvíz lágyítása a háztartásokban. Hogyan működik a vízlágyítás a vízlágyítókhoz használt sók segítségével és miért fontos ez? Elővesszük kicsit a középiskolás kémiai ismereteinket, hozzáadunk egy csipet hétköznapiságot sok-sok példával, és már meg is tudtuk, mi a vízlágyító só összetétele.   Mi

A műanyag kulacs tisztítása

A műanyag kulacs tisztítása

A műanyag kulacs tisztítása   Biztos észrevették már, hogy műanyag és műanyag között is van különbség. Van olyan, amibe ha töltünk valamilyen folyadékot, akkor a folyadék íze nem változik, akár többszörös használat után sem. De az ellenkezőjére is tudnánk példát mondani, amikor kirándulás során alig párszor használt kulacsunk ízét átveszi az ivóvizünk. Mit lehet tenni,

A desztillált vízivás hatása

A desztillált vízivás hatása

A desztillált vízivás hatása   Sokan kérdezik, hogy milyen hatása van a desztillált víz ivásának. Amikor elkezd lázadni a szervezetünk, mert már megelégelte a sok, egészségtelen ételt és italt, amit éveken át magunkba fogadtunk, akkor jön el az ideje, hogy valami mást, valami jobbat próbáljunk ki.   Miért ne lehetne ez a desztillált víz fogyasztása?

Az aktívszén szűrő működése

Az aktívszén szűrő működése

Az aktívszén szűrő működése Hogyan működik az aktívszén szűrő? Termékeink között megtalálhatóak olyan vízszűrő és víztisztító berendezések, melyek működéséhez részben vagy egészben elengedhetetlen az aktív szén használata. Tudják-e, hogyan került használatba először az aktív szén? Továbbá, hogy hogyan működik a víztisztító berendezéseinknél? Ezen kérdésekre is megkeressük a választ itt, a Tisztavíz Üzletház mai blogbejegyzésében. Mit

Kérdésed van? Tedd fel itt!

Tiszta Víz Üzletház Víztisztító-Szervíz Kft.

Infovonal/Szerviz elérhetőségek:

A Tiszta Víz Üzletház nyitvatartása:

H-K-Cs: 8:00-16:00, Szerda: 8:00-18:00

Péntek: 7:00-15:00

Megközelíthetőség:

A 3-as metróval a Árpád híd megállóig, majd egy 1 perces sétával a centrum felé, majd a második sarok – a Duna oldalán – a Váci út 108. (a Váci út és Zsilip utca sarok). Bármilyen irányból a Róbert Károly krt. – Váci út kereszteződéséig, majd gyalog a centrum felé és a második sarok – a Duna oldalán – a Váci út 108.

Parkolási információk:

Az üzlet környezetében csak fizetős parkolás lehetséges. A parkolási időszak 08:30 – 18:00 között 265 Ft / óra. Javasolt parkolási területek: Zsilip utca, Árbóc utca, Visegrádi utca, Süllő utca, Váci út páros oldal.

Rólunk:

Cégünk 2008 óta foglalkozik ipari és lakossági vízkezelő és víztisztító berendezések értékesítésével és szervizelésével. Szervizhálózatunk országos lefedettségű, megbízható és rugalmas, folyamatos az alkatrészellátásunk. Kiemelkedően magas, akár 7 év garanciával értékesítjük berendezéseinket. Minden általunk beüzemelt víztisztító berendezést ellátunk vízszivárgás érzékelő, elzáró szeleppel, aminek köszönhetően teljesen biztonságos, szivárgásmentes a készülék használata. A beszerelt berendezések szervizelési igényét folyamatosan nyomon követjük és automatikusan jelentkezünk amikor esedékessé válik. Berendezéseink mind kiváló minőségűek és rendelkeznek az összes szükséges engedéllyel.