Amerikai kutatók állítják, hogy a tiszta víz megelőzheti a szívinfarktust

Szakmai cikkek a vízről

“Ha Önnek nincs panasza a szívére, a víz csökkenteni tudja a halálos szívinfarktus kockázatát, és ha van problémája a szívével, vagy szélütés érte, akkor meg a halálos szélütés kockázatát csökkenti a víz fogyasztása. Így vagy úgy, Ön mindenképpen jól jár.” Dr. Chan

Dr. Chan és Dr. Knutsen, az amerikai Loma Linda Egyetem kutatói egy követéses vizsgálatban már évekkel ezelőtt arra figyelmeztetettek, hogy milyen szoros kapcsolat van a napi folyadékbevitel és a szívbetegség kockázatának kialakulása között.
vidám család

“Ha Ön nem iszik elegendő tiszta vizet, az éppen annyira káros lehet, mintha dohányozna” – jegyezte meg Dr. Chan, a vizsgálat vezetője.

A vizsgálatban 20.000 fő 38 évnél idősebb, egészséges nő és férfi vett részt. Azoknál, akik nem ittak elegendő tiszta vizet, több mint 50%-kal nőtt a szívbetegség kockázata (246 személy halt meg koszorúér elégtelenségben). Azoknál pedig, akik tiszta víz helyett gyümölcslevet, kávét, szénsavas vagy egyéb italokat fogyasztottak, a férfiak esetében másfélszeresére, a nőknél két és félszeresére nőtt a kockázat. A kutatók rámutattak arra, hogy a vízen kívül minden más folyadék fogyasztása vízhiányhoz, dehidrációhoz vezethet.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy Ön ne fogyasszon ezekből az italokból, csak arra hívjuk fel a figyelmét, hogy ezek az italok nem helyettesíthetik a tiszta vizet.

Áruházunkban Ön is biztosan megtalálja a szükségleteinek megfelelő víztisztító berendezést.

Vízlágyító meghibásodás és hibakódok

Vízlágyító meghibásodás és hibakódok

A vízlágyító egy olyan vízkezelési berendezés ami a hálózati vízvezetékre felszerelve lágyított vízzel látja el a vízzel érintkező vezetékeket és egyéb hálózatra felszerelt készülékeket. Más szóval, a vízlágyító lágyított vízzel látja el otthonunkat. A vízlágyítóknak az “agya” a vezérlőfej, ami a készülék folyamatait kezeli; bekapcsolja a regenerálást, figyeli a sótartalmat, lezárja a kezeletlen vizet a

Segítheti életünket a hidrogénnel dúsított víz?

Segítheti életünket a hidrogénnel dúsított víz?

Életünk minősége Életünk minőségét, a 35 év táján bekövetkező oxidó-redukciós változás, minden vonatkozásban befolyásolja! Nem véletlen, hogy ebben az időszakban szokták befejezni a versenysportot és váltani kevésbé energiaigényes mozgásokra. Pedig csak annyi történik, hogy a szervezetünk kevesebb antioxidást állít elő, mint amire szüksége lenne. Kevesebbet, mint amennyire az egyensúly, a harmónia fenntartásához szükségünk lenne és

AZ ÉLET ÜZEMANYAGA A HIDROGÉN!

AZ ÉLET ÜZEMANYAGA A HIDROGÉN!

Sejtjeinkben 2 grammnyi H2-nek H2O-vá válása, oxidációja, 68 000 kalóriát szolgáltat, ami egyike az energiában leggazdagabb reakcióknak. Természetesen a hidrogén nem egyesül rögtön az oxigénnel, mert az egyszerre nagyon sok energiát szolgáltatna, hanem a sejt a hidrogén energiáját lépésről lépésre, a különböző reakciói során szabadítja fel, úgy, hogy az számára optimálisan felhasználható legyen. Ezt a folyamatot

Hogyan védekezhetünk a COVID-19 vírussal, vagy bármilyen más fertőzéssel szemben?

Hogyan védekezhetünk a COVID-19 vírussal, vagy...

Egy angol virológus professzor azt nyilatkozta a magyar televízióban: „Várhatóan a népességünk 70%-a lehet érintett COVID-19-el kapcsolatosan (vagyis elkaphatja a vírust), a fertőzöttek egyharmada várhatóan ezt észre sem veszi, a másik egyharmada enyhe lefolyású megfázásként éli át, és csak a maradék egyharmad lesz beteg. 3-5%-uk bele is halhat.” Mi a megoldás? Mit tehetek? Mi az

Az éltető víz titkai

Az éltető víz titkai

Az életünket segítő, az egészséges, tiszta víz titkai Néha nehéz változtatni azon, ahogy a világot látjuk. Ez a változtatás különösen igaz a fogyasztási szokásainkra, kedvenc ételeinkre és a megszokott ivóvizünkre. Életünkben a víz oly természetes, annyira magától értetődő, hogy fel sem merül, mennyire fontos az életünkben. Folyik a csapból, a zuhanyból, megvesszük a boltban, hajózunk

A víz és a gazdája

A víz és a gazdája

„A legfontosabb amit az olvasó ebben a könyvben talál, az egy reményteljes üzenet arról, hogy a jelenlegi világméretű – sokszor megoldhatatlannak beállított – vízproblémákra igenis van megoldás. Ez nem utópia, ez tudományos kutatásokkal és tapasztalatokkal igazolhatóan járható út. Kedves olvasó! Add a kezed, és nagy szeretettel olyan ajtó elé vezetlek, amely egy fenntartható világra nyílik.

A víz hatása a szervezetre

A víz hatása a szervezetre

  A víz hatása a szervezetre Az egészségtudatos élet egyik pillére, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű vizet fogyasszunk nap mint nap. A sejtek egészséges működéséhez, a jó hidratáltsághoz, a pozitív energiához elengedhetetlen a minőségi víz. Mai blogbejegyzésünkben arra keressük a választ, hogy a víznek milyen hatásai vannak a szervezetre. A víz az emberi szervezetben Víz

Mekkora a hálózati víznyomás értéke?

Mekkora a hálózati víznyomás értéke?

Mekkora a hálózati víznyomás értéke?   Arról, hogy mekkora a hálózati víznyomás értéke, azért kell beszélni, mert ha hálózati víztisztító berendezést szeretnénk beszereltetni, a vásárlás folyamán az egyik első kérdés az lesz, hogy mekkora víznyomáshoz szeretnénk vásárolni a szűrőt. De sokunknak fogalmunk nincs arról, hogy mi a víznyomás, vagy hol lehet utánakérdezni, hogy mekkora a

Milyen hatással van a vízkő az emberi szervezetre?

Milyen hatással van a vízkő az emberi szervezetre?

Milyen hatással van a vízkő az emberi szervezetre? Azt már tudjuk, hogy ha vízkövesedik a vízforralónk, hogyan szabaduljunk meg a problémától. Évszázadok óta hatásos fegyver a vízkövesedésre a citrom, az ecet, de napjaink innovációja, a vízlágyító eszközök lehetővé teszik, hogy ennél sokkal hatékonyabban óvjuk meg dolgainkat a vízkő okozta károktól. De felmerülhet a kérdés, hogy

Tiszta Víz Üzletház

A vízszűrő kancsó mit szűr ki?

Csak egy elhatározás és máris teljesülhet a fogadalom 2019. januárjában. A fogadalom lényege, hogy odafigyelünk arra, hogyan bánunk magunkkal, a környezetünkkel. Ehhez első lépésként, egészséges életmód követői leszünk, növeljük a napi folyadékbevitel mennyiségét. Igen, de nem mindegy mivel.   A fogadalom másik része, hogy figyelünk a környezetünkre. Ezt bizony nem tudjuk megtenni, ha az egészség

Tiszta Víz Üzletház

A vízlágyító só összetétele

A vízlágyító só összetétele   Arról korábbi cikkünkben már írtunk, hogy miért szükséges a csapvíz lágyítása a háztartásokban. Hogyan működik a vízlágyítás a vízlágyítókhoz használt sók segítségével és miért fontos ez? Elővesszük kicsit a középiskolás kémiai ismereteinket, hozzáadunk egy csipet hétköznapiságot sok-sok példával, és már meg is tudtuk, mi a vízlágyító só összetétele.   Mi

A műanyag kulacs tisztítása

A műanyag kulacs tisztítása

A műanyag kulacs tisztítása   Biztos észrevették már, hogy műanyag és műanyag között is van különbség. Van olyan, amibe ha töltünk valamilyen folyadékot, akkor a folyadék íze nem változik, akár többszörös használat után sem. De az ellenkezőjére is tudnánk példát mondani, amikor kirándulás során alig párszor használt kulacsunk ízét átveszi az ivóvizünk. Mit lehet tenni,

Az aktívszén szűrő működése

Az aktívszén szűrő működése

Az aktívszén szűrő működése Hogyan működik az aktívszén szűrő? Termékeink között megtalálhatóak olyan vízszűrő és víztisztító berendezések, melyek működéséhez részben vagy egészben elengedhetetlen az aktív szén használata. Tudják-e, hogyan került használatba először az aktív szén? Továbbá, hogy hogyan működik a víztisztító berendezéseinknél? Ezen kérdésekre is megkeressük a választ itt, a Tisztavíz Üzletház mai blogbejegyzésében. Mit

Milyen víztisztítót vegyek?

Milyen víztisztítót vegyek?

Milyen víztisztítót vegyek? Tudunk olyan kedves érdeklődőkről, akik megmaradtak csak az érdeklődés szintjén, hiszen nem mernek belefogni egy víztisztító vásárlásába. Aki nem ezzel foglalkozik nap mint nap, könnyen elveszhet a széles kínálatban és a kapacitást taglaló táblázatokban. Amikor víztisztító készüléket terveznek beszerezni és/vagy weboldalunkon vásárolnának meg, vagy ellátogatnak üzletünkbe, bátran tegyék fel a „milyen víztisztítót

A vízszűrő kancsó mit szűr ki?

A vízszűrő kancsó mit szűr ki?

A vízszűrő kancsó mit szűr ki? Csak egy elhatározás és máris teljesülhet a fogadalom 2019. januárjában. A fogadalom lényege, hogy odafigyelünk arra, hogyan bánunk magunkkal, a környezetünkkel. Ehhez első lépésként, az egészséges életmód követői leszünk, növeljük a napi folyadékbevitel mennyiségét. Igen, de nem mindegy mivel. A fogadalom másik része, hogy figyelünk a környezetünkre. Ezt bizony

Egy egyszerű, egyedülálló és biztonságosabb módja a vízivásnak?

Egy egyszerű, egyedülálló és biztonságosabb módja a...

Tiszta vizet a pohárba. Könnyű kimondani, Magyarországon mégsem olyan könnyű ezt megvalósítani. Miért is? Elméletben nem tartozunk a szennyezett vízű országok közé. Elméletben. Az Országos Közegészségügyi Intézet vízhigiénés osztályának vezetőjének- Borsányi Mátyás –  (még 2005-ben tett!) állítása szerint főleg a geológiai eredetű szennyeződések miatt nem tud hazánkban közel 1,4 milliós ember ideális vizet inni egyes

A kiszáradás veszélyesebb, mint gondolná – mennyi vizet igyon egy nap?

A kiszáradás veszélyesebb, mint gondolná – mennyi...

Mennyi vizet igyon egy nap? Meleg van, sokat izzad és néha még görcsöl a lába is? Talán egyáltalán nem gondolná, hogy ezek összefüggnek egymással és Ön ki van száradva. Mennyi az annyi? Azaz egy nap mennyi az ideális, bölcs és napi eredményességünket elősegítő elfogyasztandó vízmennyiség? A folyadék felel ugyanis a szervezet tisztán tartásáért, ami az

Tiszta Víz Üzletház

Szervezetünk utcaseprője a tiszta víz

Az elképzelés, miszerint az alacsony ásványianyag-tartalmú ivóvíz szervezetünknek káros, teljesen ellentétes a gyakorlattal, hiszen az északi vagy a hegyek közt élő népek szinte 100 %-osan hóléből fedezik az ivóvizüket. Az eszkimóknál még a gyermek is tudja: az iglu melletti sárga hóból nem főzünk levest! Sajnos ez a „tudást” civilizált társadalmunkban félretolta az érdek, és igaz a

Tiszta Víz Üzletház

Milyen vízre van szüksége a szervezetünknek?

Ha szétnézünk a víztisztító berendezések piacán, nagyon sokféle márkával és műszaki megoldással találkozunk. Gondoljuk át együtt, hogy milyen vízre van szüksége a szervezetünknek! Alacsony ásványianyag-tartalmú vízre: ivóvizünk csak akkor segíti a kiválasztást, ha nagy az oldóképessége, vagyis kevés az ásványianyag-tartalma. Energetizált vízre: a strukturált, energiával feltöltött ivóvíz segíti energia-háztartásunkat, és könnyebben beépül szervezetünkbe. Alacsony ásványianyag-tartalom: ennek

Kérdésed van? Tedd fel itt!

Tiszta Víz Üzletház Víztisztító-Szervíz Kft.

Infovonal/Szerviz elérhetőségek:

A Tiszta Víz Üzletház nyitvatartása:

H-K-Cs: 8:00-16:00
Szerda: 8:00-18:00
Péntek: 7:00-15:00

Megközelíthetőség:

A 3-as metróval a Árpád híd megállóig, majd egy 1 perces sétával a centrum felé, majd a második sarok – a Duna oldalán – a Váci út 108. (a Váci út és Zsilip utca sarok). Bármilyen irányból a Róbert Károly krt. – Váci út kereszteződéséig, majd gyalog a centrum felé és a második sarok – a Duna oldalán – a Váci út 108.

Parkolási információk:

Az üzlet környezetében csak fizetős parkolás lehetséges. Parkolási időszak: 08:00 – 20:00 között. Javasolt parkolási területek: Zsilip utca, Árbóc utca, Visegrádi utca, Süllő utca, Váci út páros oldal.

Rólunk:

Cégünk 2008 óta foglalkozik ipari és lakossági vízkezelő és víztisztító berendezések értékesítésével és szervizelésével. Szervizhálózatunk országos lefedettségű, megbízható és rugalmas, folyamatos az alkatrészellátásunk. Kiemelkedően magas, akár 7 év garanciával értékesítjük berendezéseinket. Minden általunk beüzemelt víztisztító berendezést ellátunk vízszivárgás érzékelő, elzáró szeleppel, aminek köszönhetően teljesen biztonságos, szivárgásmentes a készülék használata. A beszerelt berendezések szervizelési igényét folyamatosan nyomon követjük és automatikusan jelentkezünk amikor esedékessé válik. Berendezéseink mind kiváló minőségűek és rendelkeznek az összes szükséges engedéllyel.